Bár az idei év már az energiaválságról szólt, az országok 2022-es GDP-növekedését még sokkal inkább a koronavírus-válságból való lendületes kikapaszkodás jellemezte - legalábbis azok esetében, akik a legmagasabb bővülési ütemet tudták produkálni. A 2022-es növekedési listánkon többen ismerősek lehetnek már a korábbi évekről, de az első helyezett teljesítménye így is nagyon mellbevágó.
Zavaros 2021-es éven vagyunk túl a világgazdaságban, amit jól szimbolizál a leggyorsabban növekvő gazdaságok listája. Míg korábban az országok többsége reménykeltő gazdasági pályája miatt kerülhetett fel, addig az idén inkább azért, mert a tavalyi súlyos zuhanás egy részét korrigálni tudta.
Itt a szokásos év végi nemzetközi sajtótájékoztatója.
Mélyülnek a kapcsolatok.
Intenzív szakaszában van a háború.
Bojinka Miklós 22 évesen alapította első cégét.
Konszenzusra jutottak a republikánusok és a demokraták.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?